Meglepően törékeny a mi civilizációnk. Az emberiség kipusztulását, vagy technikai lehanyatlását követően döbbenetesen rövid idő alatt tűnne el mindaz, amit az utóbbi évszázadokban létrehoztunk. legalábbis erről szól az a dokumentumfilm, amely bemutatja, milyen lenne bolygónk az ember nélkül. Gordon Masterton skót mérnök szerint épületeink, városaink, alig valamivel élnének túl egy katasztrófát.
A fények az emberiség pusztulása után szinte azonnal elkezdenének kihunyni a bolygón. Legtovább a szélturbinák működnének, de néhány hét múlva az egész Föld mélységes sötétségbe burkolózna, még akkor is, ha akadnának túlélő csoportok. A munkamegosztás mai szintjén ugyanis az energiaforrások 
működtetéséhez komoly specializálódás, pontosabban számtalan speciális szaktudással rendelkező ember kellene.
működtetéséhez komoly specializálódás, pontosabban számtalan speciális szaktudással rendelkező ember kellene. 
Városaink, kultúrkincseinknagyon rövid idő alatt elenyésznének. A fából épült házak – Amerikában sok ilyen van – hamar összedőlnének, de a modern, üveg és vasbeton csodák negyven-ötven év alatt szintén romhalmazzá válnának. A korrózió, a növények elburjánzása és az időjárás viszontagságai következtében egymás 
után dőlnének össze a mai épületek. A váltakozó fagy és olvadás miatt az utakból kőtörmelék maradna, megnőne a talajvíz szintje, és elárasztaná a metrót, a csatornák beomlanának, s ha a villámok felgyújtanák a burjánzó növényzetet, egész városok égnének le. Száz év elteltével a mai autókból már csak egy-egy rozsdakupac maradna. Velünk pusztulnának történelmünk és kultúránk pótolhatatlan, archívumokban felhalmozott értékei is. A Holt-tengeri tekercsek például hiába éltek túl kétezer évet a sivatagi barlangban, miután megmentették és védett környezetbe helyezték, legföljebb száz évig maradnának épen.
után dőlnének össze a mai épületek. A váltakozó fagy és olvadás miatt az utakból kőtörmelék maradna, megnőne a talajvíz szintje, és elárasztaná a metrót, a csatornák beomlanának, s ha a villámok felgyújtanák a burjánzó növényzetet, egész városok égnének le. Száz év elteltével a mai autókból már csak egy-egy rozsdakupac maradna. Velünk pusztulnának történelmünk és kultúránk pótolhatatlan, archívumokban felhalmozott értékei is. A Holt-tengeri tekercsek például hiába éltek túl kétezer évet a sivatagi barlangban, miután megmentették és védett környezetbe helyezték, legföljebb száz évig maradnának épen.
Az álatok némelyikeazonban meglepően jól járna. Mások rosszabbul. Bár sokan hiszik, hogy a szívós csótányok és a patkányok hússzú távon is a városok lakói maradnának, ez nem valószínű. Ha ugyanis nem lesz fűtés az épületekben, a csótányok elpusztulnak, az ember - és szemete - nélkül pedig a patkányok fognak k éhen veszni. A háziállatok – marhák, birkák, sertések ugyancsak hamar követnék az embert. Mivel önmaguk erre már képtelenek, az ember kihalása után senki nem tudja őket megvédeni a ragadozóktól. Más állatok azonban nagyon is jól járnának az emberiség pusztulásával. A modellszámítások szerint az afrikai elefántok létszáma száz éven belül elérné a gyarmatosítás ideje előtti tízmilliót.
A katasztrófát követő fél esztendőben, városainkban egyre több állat jelenne meg. A túlélők csoportjai ugyanis nyilván nagyon hamar elhagynák a kereskedelem, élelmiszerellátás nélkül lakhatatlan városokat. Ám egykori házi kedvenceink számára, illetve a húsz évvel később megjelenő farkasok, medvék számára kitűnő életteret jelentenek majd az omladozó városok. 